Köszöntő

A Miskolci Egyetemen (ME) „A felsőoktatás minőségének javítása kiválósági központok fejlesztésére alapozva a Miskolci Egyetem stratégiai kutatási területein (TÁMOP-4.2.1.B-10/2/KONV-2010-0001)” projekt keretében 2010- ben öt kiválósági központ jött létre mely összefogja a hasonló területen tevékenykedő kutatókat. Két kiválósági központ, a Fenntartható Természeti Erőforrás Gazdálkodás és a Korszerű Anyagok és Technológiák adja a szakmai hátterét jelen pályázatnak, amely egy nemzetközileg is versenyképes kutatási, fejlesztési és innovációs szolgáltatások nyújtására alkalmas integrált laboregyüttes kialakítását célozza meg. A szerkezetvizsgálat területén a két kiválósági központ mellett az Innovatív Járműipari, Gépészeti, Energetikai Tervezés és Technológiák Kiválósági Központ szakemberei is tevékenykednek ezen a területen, így összesen 114 oktató/kutató sok évre visszanyúló tapasztalattal és nemzetközi eredményekkel rendelkezik. A projekt nevesített 8 meghatározó résztvevője az ME teljes munkaidős alkalmazottja: 4 egyetemi tanár, 3 docens, 1 tudományos főmunkatárs. 1 tudományos főmunkatárs az MTA-ME Anyagtudományi Kutatócsoport tagja. A résztvevők szakmai teljesítménye, műszeres technikákban elért eredménye garanciát jelentenek a tervezett infrastruktúra hosszú távú szakképzett üzemeltetésére. A kutatóhely az országos NEKIFUT regiszterben stratégiai és regisztrált kutatási infrastruktúra besorolású laboratóriumokat működtet (LISA, Integrált képlékenyalakítási, anyagvizsgálati és szimulációs laboratórium) sikeresen. Mivel a kiválósági központok jelenlegi műszerparkja és szakember állománya kiegészíti egymást, a további közös fejlesztéssel új kutatási-alkalmazási utak és ugrásszerű fejlődés valósulhat meg a nyersanyagok, termékfejlesztés és újszerű anyagok komplex fejlesztése területén. Ezért a két kiválósági központ vezetője Prof. Dr Szűcs Péter (a Műszaki Földtudományi Kar dékánja) és Prof. Dr. Mertinger Valéria (a Fémtani, Képlékenyalakítási és Nanotechnológiai intézet igazgatója), valamint Prof. Dr. Palotás Árpád Bence (a Műszaki Anyagtudományi Kar dékánja) kezdeményezte, hogy a Miskolci Egyetemen széles mérettartományú, integrált 3D finomszerkezetvizsgáló laboratóriumot közösen hozzon létre. Az integrált laboratórium hosszútávú fenntartását alátámasztja az ME 2016.03.10-én elfogadott intézményfejlesztési terve, amely 250 új vállalati együttműködést prognosztizál, amelyet a nemzetközileg versenyképes K+F+I szolgáltatások nyújtására alkalmas infrastruktúra tovább növelhet.

A kKét kiválósági Központ számos területen végez K+F tevékenységet, ezek közül kiemelkednek a finomszerkezetvizsgálathoz köthető kutatási területek. Ezek lehetnek az elméleti modellezési tevékenységek (termodinamikai modellezés, képlékenyalakítás, fluidáramlások) kiegészítői is, de különösen meghatározói az anyagfejlesztési, anyagtudományi kutatási tevékenységeknek. Ilyen tevékenységek például a környezetbiztonságos forraszanyagok fejlesztése, csökkentett olvadáspontú nanomultiréteg szerkezetű forraszanyagok fejlesztése, amorf vagy amorf /kristályos ötvözetek és fémporok előállítása, az olvadék áramlás mikroszerkezetre gyakorolt hatásának elemzése, termomechanikus kezelések-mikroszerkezet mérnöki mérőszámok korrelációja különböző fémötvözetekben (alumínium, TRIP/ TWIP acélok), szilárdállapotú kristályorientációs átalakulások (TRIP/TWIP acélok, alakmemória ötvözetek), nanoszerkezetű acélok keményforrasztásának anyagtudományi kérdései. Ugyancsak idesorolhatók a geopolimerek, másodnyersanyagok fejlesztése, valamint kőzet- és talajmechanikai kutatások, ipari ásványtani (agyagásványok, zeolitok) vizsgálatok. Legfontosabb partnereink: Robert Bosch Kft, Knorr-Bremse Hungária Kft, ZF-Hungária Kft, Mahle Ipari Szűrő Kft, Nemak Győr Kft, Fux Zrt, Arconic-Köfém Kft. Mivel a kiválósági központok jelenlegi eszközparkja és a köré csoportosuló tudásbázis többszempontból is unikális, kiemelhető a vizsgálati technikákhoz köthető K+F tevékenységek is. Fő kutatási területeink a röntgendiffrakciós területen a minőségi és mennyiségi fázisazonosítás, a természetes és mesterséges ipari nyersanyagok, ipari prekurzorok és termékek, kerámia, fém és kompozit anyagok kutatása, régészeti leletek (teljesen roncsolás mentes eljárással is), nanoanyagok szerkezetének és összetételének komplex vizsgálata (akár milligramm alatti mennyiségben is) során. Országosan egyedülálló a széles mérettartományban (a néhány nanométertől a több 10 cm-es méretig) megvalósítható kristályorientációs vizsgálati lehetőség (TEM-ASTAR, SEM EBSD, ODF XRD, saját fejlesztésű központ nélküli XRD) és ezen a területen felhalmozott szaktudás is. Legfontosabb partnereink ezen a területen: Kassai Műszaki Egyetem, Stresstech GmbH, Geoproduct Kft, Perlit 92 Kft. A maradó feszültség röntgendiffrakciós elven alapuló mérése szakterületen szerzett több évtizedes tapasztalatnak, valamint az unikális mérési lehetőségnek köszönhetően számos kutatási és fejlesztési téma kapcsolódik ehhez a területhez. PhD témák keretében kutatások folynak a növelt energiasűrűségű kezelések hatására kialakult feszültségállapot 3D-s feltérképezése, a maradó feszültségállapot változása fárasztó igénybevétel során, valamint különböző megmunkálási fázisokon átesett autóipari félkésztermékek feszültségállapotának jellemzése tématerületeken. A területhez kapcsolódó K+F munkák lefedik a mélység szerinti feszültségeloszlás vizsgálatokat, a többfázisú acélok fázisszelektív feszültségmérését, továbbá különböző hőkezelési és megmunkálási feszültségek jellemzését. Ipari partnereink közt megtalálható az FAG Magyarország Ipari Kft, Rába Járműipari Holding Nyrt, Lech-Stahl Veredelung GmbH, valamint hazai kutatóintézetek BME, Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Nonprofit Kft. A központ nélküli röntgendiffraktométer kínálta lehetőségeket egyedi módon alkalmazzuk archeometriai vizsgálatokban is, melyet a Seuso-kincsek vizsgálata során kamatoztattunk (MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont, Magyar Nemzeti Múzeum). Rendszeresen veszünk részt gyakran meghívott előadóként (Bruker Analytical Day, ILAS konferencia, Rigaku Analitical Day, OATK konferencia, Régészeti Szeminárium, Magyar Képzőművészeti Egyetem) hazai és nemzetközi fórumokon, ahol az eddig még egyedülálló módszert ismertetjük, a hazai szakvéleménnyel elfogattatjuk, vagy az eredményeinket nemzetközi szakvéleménnyel megmérettetjük (Archaeometry in Europe, International Symposium on Archaeometry, ICRS, ECRS konferenciák).

A Miskolci Egyetem két kiválósági központja a régió mérnökképzésének nagy hányadát biztosítja, egyes szakterületeken egyedüli vagy domináns módon az országban (pl. járműipari öntész képzés, anyagmérnök képzés). A két kiválósági központ végzi az idegennyelvű graduális és PhD képzés döntő részét is. Az oktatási tevékenység mellett a szaktudás és az infrastrukturális háttér biztosította lehetőségeknek köszönhetően alapkutatási és alkalmazott kutatási tevékenységet folytat, illetve szolgáltatást nyújt. Jellemzően alapkutatási tevékenységhez kapcsolódik az MTA-ME Akadémiai Kutatócsoport működtetése is a Korszerű Anyagok és Technológiák Kiválósági Központon belül. A Miskolci Egyetem akadémikusai közül négy fő tevékenysége köthető a két kiválósági központhoz. Ezen tevékenységének sikerét mutatja, hogy az egyetem elnyert H2020-as projektjeinek több, mint 60%-át a két kiválósági központ gondozza. Az egyetem K+F bevételeinek több, mint 50%-át biztosította az elmúlt években. A projekt kiemelt célja a hazai kutatói-fejlesztői szakemberek részére nemzetközileg is versenyképes kutatási, fejlesztési és innovációs szolgáltatások nyújtására képes, a kiválósági központok által létrehozott és működtetett kutatási infrastruktúra megerősítése. Mely egyrészt egy korszerű laboregyüttes kialakításából és négy nagyműszer beszerzéséből, másrészt a projekthez kapcsolódó kilenc új alkalmazás révén a szellemi tudásbázis tovább fejlesztéséből áll. A beszerezni kívánt műszeregyüttes egy vékonyrétegvizsgálatot is lehetővé tevő röntgendiffraktométerből (XRD(SAXS)), egy precíziós mintamegmunkálást és 3D tomográfiát megvalósító pásztázó elektronmikroszkópból (LA-FIB-SEM), egy széles mérettartományt átfogó 3D képalkotó berendezésből (mikroCT) és egy maradó feszültség 3D roncsolásmentes feltérképezésére alkalmas központ nélküli röntgendiffraktométerből (XRD Robot) áll. A Magyarországon (bizonyos paramétereiben Közép-Európában) egyedülálló, széles mérettartományban (néhány mikrontól a néhány 10 cm-ig) megvalósuló háromdimenziós szerkezetek leírására szolgáló, komplex integrált laboratórium jön létre, amely vonzóbbá válik nemzetközi partnereink számára, ami növeli a nemzetközi együttműködéseink számát. A projekt révén megvalósuló laboratórium hazai és nemzetközi kutatócsoportok számára európai szinten biztosít majd kutatási lehetőséget. Elvárásaink szerint a kutatási eredmények a publikációs tevékenység jelentős növekedését, K+F projektek akár duplázódását, alkalmazott oktatási és kutatási területen a pályázati források bevonásának jelentős növekedését fogják eredményezni. Mivel a beruházás felsőoktatási intézményben valósul meg az infrastruktúra nyújtotta lehetőségek beintegrálódnak a graduális és posztgraduális képzésekbe (Szerkezetvizsgálat, Finomszerkezetvizsgálat, Műszeres ásvány- és kőzetmeghatározás, Elektronmikroszkópos technikák, Röntgendiffrakció) a magyar és az idegennyelvű (Stipendium, ERASMUS, EMMEP, Marie-Sklodowska Curie) oktatásba. Ezen célok jelentős mértékben hozzásegítik a Miskolci Egyetemet a különleges anyagok fejlesztésével foglalkozó Kiválósági Központjaiban működő kutatási infrastruktúra megerősítéséhez.

 

Dr. Mertinger Valéria
projektvezető

Flag Counter